Megjegyzés: 2023.02.23. Írólány észrevételei után, neki álltam és javítani kezdtem. Még biztos maradt benne elütés és hiba. Így elsőre enyit vettem észre, aztán majd amint tudom még javítom. 

1836.07.25.

Forróság járta be Perscott utcáit. Olyan hőmérséklet volt, hogy akinek volt esze, nem igen tette ki a lábát a házból. A kavicsra, ha kitett volna az ember öt tojást rántottának, percek alatt megsült volna. Egy árny jelent meg még is az elhagyott utcákon. Egy nő volt az, akin látni lehetett keres valakit. A férfiról terjengő híresztelések miatt döntött mellette. Azt hallotta, hogy amióta apja meghalt Yuma börtönében, vannak törvénytelen útjai. De ő elszánt volt, és nem törődött a szóbeszéddel.

 Sarah Radley megállíthatatlanul haladt tovább, mit sem törődve, hogy poros lett a csizmája és a szoknyájának alja. Még az a szóbeszéd sem tudta eltántorítani, hogy az, akit keresett tökéletesen megtestesítette mindazt, ami népére, az indiánokra oly jellemző volt. Kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes. Daniel Howell, éppen egy istállóban tartózkodott. A lovától nem messze a falnak támaszkodott. Sarah mielőtt hozzá lépett volna, gondosan megigazította a ruháit. A férfinek magas, széles válla volt. Ütött – kopott kalapja beárnyékolta sovány, barna arcát. Egy egyszerű kézmozdulattal jelezte, hogy nem kíván vele beszélni. Ő megtorpant egy pillanatra. Ám nem érdekelte a rideg elutasítás. Kérni jött, és felveszi bárkivel a harcot, ha kell. Hisz a vele született büszkesége úgysem hagyta volna, hogy lerázza. Bármennyire is megnehezítette a férfi hozzá állása a helyzetet.

 – Kérem, Mr. Howell. – kezdte.

 – Nem! – válaszolta, de rá sem nézett.

Sarah erre azonnal felkapta a fejét, és . Daniel szemeiből nem sok jót olvasott ki. oly barátságos volt, mint egy sivatagi kőszikláé. Még is, volt talán egy halványi remény arra, hogy a végén még is meggondolja magát.

A férfi nem nézett rá. átérezte tekintetének erejét és ezzel együtt, mintha csak az idő is megállt volna köztük. Mint egy pajzs, mely átrepeszthetetlen burokként venné a férfit körbe. Ezzel elrejtve előle azokat a megélt dolgokat, amik azzá teszi, .

Ez az érzés arra emlékeztette mi történt a múltjába. Nagyon is tisztába volt vele, mit jelent harcolni mindenért, a túlélésért. Pontosan ez volt az egyik oka, hogy most itt van. És nem engedi elmenni.

 – Három hete írt az apám önnek. De ön figyelembe sem veszi az üzeneteit. Én jöttem apám helyett és velem sem hajlandó ?

 – A hallgatás is válasz. A , legjobb egy elutasításra. Azt , megértik.

 – Lehet önnek igen, de nekem nem! – felelte a , és mellé lépett.

 Keményen megnyomott minden szót, ezzel is kényszerítve nézzen már rá. Kacérkodás, sem védekezés sem volt a hangjában. Cipője kopott volt és poros a városban tett hosszú séta miatt.

Fakó gyapjúszoknyát viselt, a ruha anyagán látszott nem tehetős csalódból való. Munkától megviselt keze arról árulkodott, hogy ugyanúgy kiveszi az otthoni munkából a részét. Egy pillanatra, most még is kecses, vékony csípőjére tette kezeit.

 A nő kemény volt, legalább annyira, mint az édesapja. Daniel döntése gyors és határozott volt. Sarah a szél és a nap ellen egy főkötőt viselt, de mindhiába valamikor, valahol, eme két páros már rajta hagyták kézjegyüket arcán mely most gondterhelt volt. A férfi még is arcának finom vonásait kémlelte. Sarah, ekkor megragadta az alkalmat és mélyen a szemébe nézett.

 Úristen! Daniel megdöbbent a két szempár láttán. Szíve oly annyira összeszorult mikor legelőször ölnie kellet. Szemei olyanok voltak akár a varázskőé. Az esküje jutott eszébe, amit megfogadott, még sok-sok évvel, Megesküdött, hogy egy nap megleli annak a drágakőnek a párját mely egy bőrszíjon a nyakában lógott.

 De akkor még kisfiú volt. Még nagyon tudatlan, és még sok mindent kellet tanulnia. Most pedig, már érett férfi, ki már nem hisz az álmokban. De ettől eltekintve most még is, ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse a kövét. Eddig mindig hűvös volt ott azon a ponton, melyen testével érintkezett. Most pedig, tűz forróvá vált. Szinte elviselhetetlenül égető érzés, mely egyszerűen képtelenség csendben eltűrni. Vett egy mély lélegzettet, majd még egyet, és érezte lassan enyhül a testén elárasztó feszítő nyomás. A vágy most még is erősebb volt, hogy megérintse a követ megmaradt. Szíve erősen dobogott, torka összeszorult. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy nyugalmat erőltessen magán. Sarah nagyon szép nő volt. Korábban már kényszerítette egy másik nő, hogy mindenét oda adja. De ennek sok – sok éve. Még egyszer vett egy mély lélegzetet, és elfordította tekintetét, a nő elbűvölő szeméről.

 Durva, arrogáns, kötekedő, határozott – villantak át Sarah fejében a szavak. Majd, megcsikorgatta a fogait. Tudta miért nézett úgy rá a férfi, és ezért dühös is volt magára elhanyagolt teste miatt. Sajnos sem ideje, sem energiája nem volt arra, hogy kicsinosítsa magát. A hosszú séta és a perzselő nap, megtette a magáét. Érezte, hogy hátáról csorog a víz, szomjas volt, és különben is. Gondoljon, amit akar.

 – Látom megtalálta őt, Radley kisasszony! – hallotta, és hirtelen a hang irányába fordult,

 – Ó, igen. , Mr.Ambers.

Tony Ambers jó lelkű, bozontos hajú, kövér, de kedves, idős ember volt. Szakálla is már erősen szürkéllett. Éppen egy tarka kendővel törölgette arcát miközben, nagy levegőkért kapkodott.

 – Dan! – motyogta, amint a páros mellé ért, megemelte kalapját.

Daniel kurta biccentéssel nyugtázta üdvözlését, míg Sarah a szokásosnál is jobban igyekezte magára erőltetni a , miközben éppen az járt a fejében, hogyan is győzhetné meg ezt a kőszívű férfit.

 – Radley kisasszony édesapja, nagyon aggódik a déli utazás miatt. Gondosan odafigyel mindenre és látom, igyekezik a legnagyobb diszkrécióban tartani a dolgot. Magaddal viszed őket? - Kérdezte Tony.

 – Erről még kedves Mr.Ambers nem sikerült tárgyalnunk – válaszolta gyorsan Sarah mert félt attól, hogy Daniel elmegy.

 – Borzasztóan meleg van ma kisasszony! – felelt Mr.Ambers, majd Danielhez fordult. – Nem érzed? Miért nem ültök be valahová meginni egy jég hideg limonádét a kisasszonnyal?

 – Nem, azt nem! Vagy is nem szeretném olyan sokáig feltartóztatni Mr. Howellt – hadarta gyorsan Sarah. – Amit mondani akarok, amúgy sem igényel sok időt.

 – Bizony, bizony, én mondtam is édesapjának, hogy Dan igen megbízható, nagyszerű ember. Erős, kemény, halk, csendes. Kiválóan verekszik. Minden zugot ismer egész a határig, olyan a járása akár egy apacs. A múltkor is mikor...

 – Tony, nincs valami dolgod az istállóban? – szólt rá Daniel.

 – Én csak segíteni szeretnék a kisasszonynak.

 – Felesleges! – Válaszolta azonnal és kemény hangnemmel a férfi.

 – Egy pillanat! Még is, ... – csattant fel Sarah, de gyorsan magába fojtotta a szót.

Daniel nem moccant, állt, mint egy kőszobor, mint egy férfi, mint egy sivatag. Kiszámíthatatlan, veszélyes és határozott. Ezt sohasem fogom elfelejteni –gondolta Sarah.

 – Jassy lent van az istállóban, menj le kell-e akármiben neki segíteni! – szólalt meg a férfi.

Ez parancs volt, nem más. Mindannyian tudták. Tolly, így meg is emelte a nő felé a kalapját, és elcsoszogott.

 – Maga mindig ilyen durva mindenkivel? Tony egyáltalán nem szolgált rá, hogy így bánjanak vele.

 – Tony soha nem szolgál rá – mondta Daniel, – de keménységgel, hamar elérheti az ember a céljait, nincs szükséges felesleges beszédre.

 – Célt érni? Aha. Szóval le akar rázni. Csak kérem, arra válaszoljon, Mr. Howell, még is hogyan szerezz ön, tisztességes munkát és hogyan intézi el az ügyeit?

 – A karámba kell mennem, asszonyom! Úgy látom, nem hajlandó tudomásul venni, hogy nem akarok magával beszélni.

Hirtelen mindenféle gondolat szaladt Sarah fejébe át, de nem volt hajlandó engedni a makacsságából. Szüksége van erre az emberre, nem tudta miért. érezte, hogy megbízható férfi. Megpróbálta így még egyszer.

 – Hallgasson meg – mondta. – Mi egyszerűen nem maradhatunk itt a . Nem hajlandó , mennyire szükségünk van arra a távoli földre. Öntöző rendszert szeretnék építeni . Viszont, a letelepedési törvény három évet adott, hogy minden szükséges fejlesztés kifizessünk és elvégezzünk. Ezzel az a gond, pénzünk nincsen munkásokra. De arra igen, hogy magának fizessünk, azért, hogy odavigyen.

 – Daniel a falnak támasztotta hátát, karját keresztbe fonta mellén, és gyanakvóan felnézett a kalapja mögül.

 – A földművesek, vödörből öntöznek. Nincs itt szó öntözőrendszerről.

 – Ez csalás, Mr. Howell. Mi mindent másként akarunk csinálni, mivel farmerek vagyunk. Legálisan, és törvényesen. Már figyelmeztettek minket a földművesek miatt. Senki sem akadályozhatja meg, hogy birokba vegyük azt a földet, amiért fizettünk.

Daniel elgondolkozva figyelte az arcát, mikor a földműveseket említette. Mintha egy kicsit keserűen hagyta volna el a száját ez a szó. Bár ő maga sem rajongott túlságosan értük.

 – Nos? – sürgette Sarah.

 – Nem hallja? Az apacsok lovagolnak.

 – De hallom őket. A városban azt beszélik, mindig hallani őket. De a járőrcsapatok majd megvédik a lakosságot.

 – Asszonyom! Csattant fel a férfi. – Már háromszáz éve ezzel próbálkoznak. Az apacsok kiűzése, túl sok vért kívánt eddig is. Viszont ennek ellenére. Ha eddig nem sikerült, most sem fog. A hadsereg, képtelen az indiánokat a rezervátumban tartani. A közlemény, és minden más irományuk arra jó, hogy tábortüzet gyújtsanak, nem másra.

 – Valahogy csak elrendeződik ez a helyzet Mr. Howell.

 – Kisasszony, az igazságot nem lehet letagadni, és amíg a fehérek azt csinálják, amit csinálnak, addig biztos nem.

Sarah bosszúsan dobbantott egyet, amiért igaza volt a férfinak. Mindig is mondta az apjának, hiába való fáradtság ezzel a férfival próbálkozni. De, erőt vett, agán, és újra próbálkozott.

 – Nem ajánlottunk elég pénzt?

 – Nem.

 – Akkor mennyit akar?

 Daniel keményen a falhoz nyomta, a nő már a sírás határán volt a ránehezedett súly miatt ekkor a férfi elengedte. Sarah viszont nem mozdult. A férfi olyan alapossággal kezdte tanulmányozni a nő arcát, ahogy a sivatagi nyomokat szokás. A nő egyenesen a szemeibe nézett, büszkén, tüzesen. A szája olyan szép volt, hogy nem lehetett egyszer rápillantani. Daniel arca híven tükrözte érzéseit. Sarah karcsú teste készen állt a további esetleges küzdelemre. Daniel arcán egy enyhe vigyor jelent meg.

 – Talán nem pénzért vagyok megvehető, hercegnőm – felelte vigyorogva.

Sarah biztos volt benne, meg akarta döbbenteni őt, ezzel az ajánlattal. Sikerült is, de nem annyira amennyire várta. Dühítette a helyzet, de az apja kérésére megtesz bármit. De azt még sem engedheti, hogy ez a Daniel Howell kigúnyolja.

 – Minden igaz, amit magáról beszélnek? – olyan hangon kérdezte tőle, mint ahogy az igehirdető beszél a sátánhoz.

 Daniel, ekkor hátrébb lépett, de nem akart foglalkozni a nő sértettségével. Elfoglalta korábbi támaszkodó helyét. Tudta magáról nehezen sajnál meg akárkit is, de a hercegnő már kezdett lassan igazán az idegeire menni.

 Az utca felé fordította fejét. Három ember fordult ki a földhivatal ajtajából. Elkomorult. Bányászok, pionírok, földművesek – gondolta magában, – mindenki földet akar. Lassan már a rezervátumok sem lesznek biztonságban a terjeszkedők igényléseitől. Már lassan két éve annak, hogy John Clum, aki a San Carlos legnagyobb indián rezervátum ügyeivel foglalkozott, lemondott hivataláról.

 Azok a fafejek Washingtonban, indián rendőrséget akart szervezni, mely biztosította volna a rezervátumok békéjét. De senki, sem a bankárok, a hadsereg, de még az érintett terület lakossága sem, támogatta a tervet. Daniel tudta, hogy az emberi kapzsiság okozta John távozását. Megvetően nézte, ahogyan a három ember a sor felé haladt egyenletes libasorban. Az igazi terjeszkedés oka, az arany és az ezüst hajhászása volt. Viszont ezek a területek a rezervátumból vesztődnek el. Ráadásul az étel, amit az indiánok kapnának, a bányászok között osztják szét, ami meg marad, az ehetetlen és silány.

 Volt idő mikor ellene volt és kifejezetten ellenszenves is volt, ez a kevélyen lépkedő John Clum. Utána látta mennyire is bátran és merészen küzd ez az ember az indiánokért. Látta mennyire keményen harcol a hadsereggel szemben az indián rendőrség felállításáért. Johnnak sikerült, San Carlos után, százötven lázadó mimberbost és Geronimo törzséhez tartozó chirichaua indiánt hozatott a New Mexikó-i Warn Springs ügynökségétől. Ezt a tetetett még Daniel is meg tudta bocsájtani.

Azt azonban nem tudta megbocsájtani, hogy cserbenhagyta és a hadseregre bízta őket, hiszen a katonák legszívesebben még az indiánok emlékét is kiíratnák.

 Sarah a férfi mellé lépett, de semmi fölösleges mozdulatot nem tett. Nem az-az ember volt, aki kíváncsiskodik. Látott már embereket meghalni ezek miatt.

 – Van valami törvény, amit megszegtünk? – kérdezte a nő.

 – Mire gondol?

 – Arra, hogy egy nővel beszél. Nem sértek meg ezzel valami helyi szokást vagy az ön érzéseit? Mr. Howell?

 – Ha arra gondol, hercegnő, hogy nem szeretem a nőket, rossz úton jár. Szeretem őket, de mindent a megfelelő időben és helyen. Most, inkább arra válaszoljon, miért önt küldte az édesapja?

 – Eltört a lába – vágta rá gyorsan. Nem akarta, hogy ettől többet tudjon.

 – Bővebben? – szaladt ki a száján. De egyből meg is bánta ezzel csak marasztalja a hercegnőt.

 – Az első éjszakán mikor ide értünk, egy nyertesen befejezett kártyacsata után némi nézet eltérése támadt a partnerével. Ezért üzent is magának. Szerencséje volt szegénynek, hogy a jó öreg Tony talált rá. Nem is tudom mi lett volna vele, ha nem így történik. Annak is örülök, hogy dr. Holliday díjmentesen rendbe hozta a lábát. Ha nem így történt volna, mindenünk odavesz.

Ne kérj kegyelmet ott, ahol nem adnak – gondolta a férfi. Tiszteletet érzett a nő iránt, de egyre jobban bosszantotta mézédes hangja. Nyugtalan érzést váltott ki belőle.

 – dr. Holliday nem orvos, - mondta haragosan - ő egy sima fogász. És szerencséje volt, hogy éppen józan állapotában kereste meg, hercegnő. Ő egy kígyó ember.

Sarah tagadólag megrázta a fejét. Az a kedves , mindig előzékeny volt vele és az apjával. Eszébe jutott enyhe délies akcentusa és szúrós kék szeme, mikor a fizetséget visszautasította.

 Daniel nem vesztegette az idejét azzal, hogy vele vitatkozzon. Azon kapta magát, hogy megint azokra az emberekre gondol, akik idevonszolják családjukat és magukat erre a terméketlen földre, ami a sivatag mellet van. Ezeket a földeket, huszonöt centért négyszögölönként négyszázötven négyszögölnyi poklot vegyenek. Ezt pedig idővel, otthonnak fogják hívni.

 Megfordult, mint aki menni készül, de a nő elkapta a karját. – Legalább azt mondja el, miért nem hajlandó nekünk dolgozni?

Mindkét szempár nő kezére szegeződött. Sarah érezte a férfi karjának duzzadó erejét, melytől hírtelen elöntötte a forróság. Igyekezett még is nem törődni a testét átható borzongással.

 – Mondja meg miért nem, vagy mennyit kér! De ne hagyjon tovább könyörögni!

 – Egy nőnek, sohasem szabad egy férfihoz könyörögni, bármiről is legyen szó.

 – Eddig sohasem kellet...

 – Maga nagyon makacs! Biztos oka van rá.

 – Értse már meg, hogy nekünk csak az a föld lehet az otthonunk. Nincs más! – Sarah teljesen elkeseredetten próbálta visszanyerni önuralmát. Ekkor döbbent rá, még mindig a férfi karját fogja, úgy rántotta el kezét, mintha forrón megperzselte volna magát. – Csak vesztegetem mindkettőnk értékes idejét. A segítségével, vagy a nélkül, de nekünk oda kell mennünk.

 – Prescott új Seriffet kapott. Nemsokára civilizált hely lesz ez a város is.

 – Engem ez nem érdekel. A mi földünk délen van. Egy Tombstone nevű bányatelepen. Maga ismeri azt a vidéket, miért nem akar segíteni nekünk?

 – Az apjának nem én, kellek hercegnő. Ezt csak hazudta magának. A puskám kell neki.

Sarah meglepte a férfi hangjából kiérződő keserűségen. Kicsit elgondolkozott, de közben két nő nevetése törte meg a csendet kik a távolból kiléptek a szemközti botból. Az idősebbek nő, súgott valamit egy közelében álló nőnek, aki többször is hatra pillantva Daniel felé nézett. Majd elmosolyogta magát. Ezt valamilyen érthetetlen módból bosszantotta Saraht.

– A legjobb légy abban, amit csinálsz – sóhajtotta.

 A nő, csak most ette észre a férfi fegyverét, melyet úgy viselt, mintha a testének egy része lett volna. Eddig tartózkodott tőle, hogy a pisztolyra nézzen. A fegyvertartó öv kopott volt, a csat fakó. A dísztelen markolat olajosan csillogott. Sarah arra gondolt ez a férfi egyedül van. Nadrágja kopott volt, inge elnyűtt és csúnyán foltozott. Csizmája felett csúnyán eljárt az idő. Tekintete időnként megállapodott hosszú lábán.

Sarah érezte, hogy túl sokáig bámulja, a férfi széles vállát, nyakát, barna bőrét, szájának érdekes vonását. Frissen borotvált volt, de biztos volt benne, hogy ahogy a nap lemegy, újra elborítja az arcát a fekete szőre.

 – Kész? – kérdezte a férfi mély, más szinte ellenséges hangon. – A nők úgy méregetik a férfiakat, mintha csak egy lovat vennének.

 – Nem, én sohasem gondoltam erre – hadarta Sarah gyorsan. – Igaz, amit Tony mondott, hogy minden vízforrást ismer?

 – Azt tudom, ami az életben maradáshoz kell.

 – De az embereknek más célja is van az életbe maradás mellet.

 – Itt az életbe maradás jelent, minden egyebet, és mindenkinek a magán ügye, hogyan intézi.

– Gondolom Mr. Howell a fegyverének az ügyes használatával...

– Elég ebből az udvariaskodásból! Szólítson Daniel – nek. Itt nem a finomkodás a jellemző hercegnő.

– Köszönöm a tanácsot! – csattant fel Sarah. Nagyon idegesítette már az állandó hercegnőzés.

– Warringernek van egy hordozható tiszta vize a boltban, ha inni akarna, mielőtt elmegy.

 – Tudom – mondta Sarah. Elkísérte a visszautasítás. Nem sok kellet, hogy ott hagyja, de most nem volt abban a helyzetben, hogy megtegye ezt a luxust.

A férfi eltakarta a vigyorgását, miközben dohányt vett elő a zsebéből. Szóval ennyire makacs vagy –gondolta magában.

 – Kér? – kérdezte, s gyakorlott mozdulattal beletekerte a dohányt a papírba.

 Sarah megrázta a fejét, nézte a mozdulatait, aki gyorsan végig húzta a nyelvét a cigarettán majd összetapasztotta. szemük összeakad, mikor Sarah a száján felejtette a tekintetét. A férfi ujjai hosszúak és forradásosak voltak. Meglepődve látta, hogy tiszták és ápoltak. Kansastól megtett hétszázötven mérföldes utazás meggyőzte, hogy a férfiak általában nem sok időt töltenek a tisztálkodással erre fele. Vajon akkor is finomak ezek a kezek, mikor egy nőt érintenek? – villant át a fejében, de gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. A forróság és a nyers vidék segít, hogy a nőknek ne támadjanak hasonló gondolatai a férfiakról.

A férfi végig a gyufát a falon, rövid ideig nézte, ahogy ég, majd szájához emelte. Belélegezte a füstöt, majd egy karikát formálva kifújta.

 – Ha akarja, kérek Tonytól egy szekeret, és visszakísérem a táborhelyére.

Eddig ez volt a legjobb ajánlat, amit tőle kapott.

 – Kedves magától, és akkor beszélne az apámmal?

Egy pillanatra megjelent mindkettőjük képzeletében a tágas szekér, melynek olajozatlan kerekei csikorogva haladnak végig az úton.

 – Nem volt jó ötlet, hogy az apja értem küldte, és beszélt Tonyval.

 – Sajnos másokkal is beszéltem. – Alsó ajkát fogai köré csíptette. – Igaz, lehetséges, hogy nem ért a nyomkereséshez annyira, mint egy apacs, de...

 – Legalább éltem velük – fejezte be a mondatott a férfi. – Én úgy mondanám éppen eleget tudok.

Sarah nem akart kérdezősködni, de a terjengő pletykák az ő kíváncsiságát is felkeltették.

Most, hogy jobban megismerte, még többet akart tudni Danielről. Tony amikor egyszer náluk volt, hogy az apjával rendezzenek egy számlát kifecsegte, amit ő nem illő módon kihallgatott, hogy valaki hazugnak nevezte Danielt, mikor a férfi azzal gyanúsította, hogy az apacsoktól lopott lovakat. A másik férfi azért halt meg, mert csalónak nevezte. De olyan esetről is mesélt mikor egy sebesült bányászt mentett meg a Galuro – hegységben, és a Thomas – erődbe vitte.

„Jó ember, aki melletted áll", szögezte le minden kedvére való történet után.

 – Elijeszti a híresztelések, amiket hallott rólam?

Sarah megborzongott, hogy kitalálta a gondolatait. – Némelyik igen – válaszolta kedvesen. Csupán azt nem értem, ha ennyire jó miért nem akar nekünk dolgozni? Forrest Garrisontól tudom, hogy nemrégiben otthagyta a vasútépítést.

 – Forrest egy öreg pletykafészek! Nincs senkije már, ennyi maradt neki. Másokon csemegézik.

– Igaza lehet, de magának ettől még nem lesz új munkája. A velünk utazó bátyám és két gyerek miatt pedig ne aggódjon. Továbbá szívesen megfoltozom a ruháját – mondta Sarah, majd megérintette a férfi ingjét.

 – Ez mind szép, de hány napig bírja ki víz nélkül? Mennyi mérföldet tud naponta megtenni hercegnő? Nézze meg ezt a földet. Maguk előtt is már rengetegen próbálták vért izzadva megművelni. Még maguk után is mennyien fognak jönni ugyanígy szerencsét próbálni. Olyan terepek is vannak, ahol nem csak a ruhája, hanem finom fehér bőre is foszlányokká szakadna. Az itteniek nem törődnek a sajátjukéval. Fehér, mexikói, indián egyaránt gyilkolja egymást. Ha pedig a pionírok megjelennek, a bányászok és a földművesek egymásnak esnek, és már kész is a vérontás.

 – Ezzel nem ijeszt meg. Elég legyen!

 – Pedig jobban tenné, ha kivételesen hallgatna rám. A sivatag meglehetősen szomjas föld, ritkán kap értékes folyadékot. Továbbá megvan a saját maga törvénye. Jól tanulja meg, mert ha neki indul ez fogja végig kísérni. Azé minden, aki hamarabb érkezik Víz, föld vagy nő.

Apja kérése jutott eszébe, ő bízott ebben a férfiban. Maga Sarah is úgy érezte Daniel lenne a legjobb vezető ezen az ellenséges és veszélyekkel teli vidéken, ahol nincsenek kitaposott utak, mint Oregonban. Nagyon jól tudta mennyire is kevés pénzük maradt. Keserűen gondolt édesanyja halálára és álmainak elvesztésére. Daniel felé fordult. Kemény, kiszámíthatatlan és veszélyes. De nem akar foglalkozni vele. Őt pedig szorította az idő. Minél előbb tovább kell, indulniuk amint lehet.

 – Rendben, nem kérlelem tovább – jegyezte meg.

 – Végre, jól látja. A fegyverem nem eladó. mondta, és eltaposta a félig égett cigarettáját.

 – Nos igen rájöttem miért nem akar nekem dolgozni. Itt nem kell gyilkolni – mondta Sarah, majd hátrébb lépett egyet a férfi megvillanó fagyos tekintete elől. – Már csak egy kérdésem van. Merre találom Cheler-t?

 – A pokolban nagyobb biztonságban lenne, mint mellette.

 – Sajnálom, de nincs több időm, sem lehetőségem itt állni.

Sarah szoknyája mögé rejtette reszkető kezét, minden bátorságát össze kellet szednie, hogy így beszéljen vele. Sajnos nem mehettek máshova, csak mihamarabb eltűnni Prescott környékéről.

 – Az ég szerelmére – fakadt ki Daniel, – mi volt a baj a férfiakkal ahonnan jött? Miért nem házasodott meg és maradt nyugton?

Sarah teste ekkor pattanásig megfeszült. Daniel sohasem fogja megtudni mekkora erőfeszítés is kellett ahhoz, hogy a férfira nézzen, továbbá milyen nagy fájdalomba a válasz.

 – Megtettem. Az esküvőm napján lovasok jöttek az új otthonunkba. Földművesek. De nem nászajándékot hoztak. Nem akartak minket látni azon a farmon, amit a férjem megvett. Kevin szembe szállt velük. Azon az éjszakán Daniel. Ami az én napom lett volna. Eltemettem a férjem, s lettem özvegy.

A férfi sejtette, még más is történt, amiről az ő hercegnője még nem akart beszélni. Kavargott benne a tehetetlen fájdalom, s a szerelem érzése, de nem engedte, hogy úrrá legyenek rajta. Ahogy Sarah szemeit nézte, látta a lángoló fájdalmat, amelyet azonban gyorsan magába is zárt újra.

 – Szóval merre találom, ezt a Cheler-t? – Kérdezte tőle gyorsan, harcolva a lelkében kavargó érzésekkel és az annál de mélyebb fájdalommal.

 – Mindenüket el fogja rabolni, majd ott hagyja magukat valahol meghalni – mondta, ekkor végig nézte a nőt, próbált barátságos arcot vágni, de a következő gondolatai még inkább rontottak a helyzeten. – Viszont magát hercegnő, lehet eladja pénzért.

 – Köszönöm a figyelmeztetést, de nem vagyok egy gyámoltalan nő – ekkor, hogy igazolja lassan felhúzta bal lábán a szoknyáját, majd comján lévő kisebb fegyverre mutatott. – Most pedig, ha lehet, tovább mennék – biccentett, majd elindult.

 – A Whiskey soron, a Sivatagi Kígyóban szokott tanyázni. A törzshelyén keresse.

 – Köszönöm Mr. Howell. Minden jót kívánok.

Sarah egy kurta biccentéssel elköszönt a férfitól, majd katonának is becsületére váló precizitással megfordulva otthagyta.

már majdnem utána szólt, de hagyta még kicsit barangolni. Még szüksége volt egy kis időre, mielőtt döntene.

Lelépett a járdáról, és elindult ám menet közben a sikátor árnyékában egy türelmesen várakozó férfi felé sétált.

 

Javítva: 2023.02.03. Péntek