Elment az esze annak a nőnek. Mindenki tudja, hogy Cheler azzal kereskedik amit éppen el tud marni. Azt hiszem inkább a nyomába .

– Ha egy szamár túl messzire merészkedik, az könnyen a hiénák zsákmánya lesz.

Néhány díszesen becsavart tincs ékesítette az apacs fekete haját. Az arcán lévő finom barázda azt jelezte, hogy gyermekkora már rég tovatűnt. Az egykori erős és büszke harcos, mára már megsoványodott öregemberré lett. A rezervátum ahol éppen élt, állandó éhínség volt. Daniel idős barátja szemeibe nézett, megérzései azt súgták ismét bajok vannak az ottani indiánokkal.

– Már megint történt valami?

– Fiam mindig történik valami – sóhajtott egyet, majd szépen díszített bőr kulacsából kortyolt pár kortyot – ezúttal élelmet kaptunk, de rengetegen megbetegedtek.

–Mert sohasem hallgattok ránk.

– Te pedig sose fogadod el, hogy a mi népünk sokkal büszkébb, mint a tied. De mind kettőnket legyűr a szomjúság és az éhínség egy idő után.

– Most mi volt a kukorica és a cukor közé keverve törött üveg vagy sztrichnin1? – Dan már számtalanszor segített az ottani indiánoknak, és találkozott már egész komoly betegedésekkel is.

– A második. Számít ez? Nincs pénzünk ellenszerre.

Ekkor Daniel a farzsebéből elővett egy bőr pénztárcát. Kivett egy köteg pénzt, majd barátjának adta.

– Ebből vegyél klorálhidrátot, ha nem akarnak fogadni mond meg Katlinnek én küldtelek. Nekem dolgom van. A többi pénzt, a gyerekekre költsd és magadra, jó öreg barátom – veregette hátba az indiánt.

– Dan, van más is – folytatta az öreg indián, de hanglejtéséből, a férfi azonnal tudta, ez jobban fogja érinteni őt – Browners téged keres. Még mindig utánad nyomoz, és ha túl közel jön...

– Akkor meghal – fejezte be a mondatot Daniel minden érzelem nélkül.

– Igen, ezt kell tenned, hisz elrabolta asszonyod és a földedet.

– Lisbeth sose volt az enyém, csak felhasznált Browners számára. A föld sem volt igazán az én tulajdonom.

– Nem sokat ért el az a nőszemély. Gyenge volt és azóta még jobban gyengült amióta megszülte Browners fiát.

Daniel érzelmei akaratlanul is befelé fordultak. Ő nem az enyém, már nem – összeszorította fogai között csikorogtak ezek a szavak. Lelkének legsötétebb zugai között volt ez az emlék. De akkor még fiatalabb volt, és óvatlanabb. Könyörtelenül bezárta maga előtt az emlékezés kapuit.

– Van még valami? – Egy újabb cigarettát sodort ekkor magának és rágyújtott.

– Mindig te sem menthetsz minket ki. Nem itt van a helyed. Milyen az a nő, aki arra kért, hogy a mi földünkre hozd? – kérdezte tőle Takoda.

– Talán akarod magadnak öreg barátom? –vigyorogta el magát Daniel.

– A bőre túl fehér, a nyelve túl éles. Te viszont – nézett végig a vele szembe állón – túl sokat sétáltál már egyedül, ideje nyitni az újra. Megállapodni, és befejezni a bolyongást.

– Nekem megfelel az egyedüllét – rántotta meg a vállát ekkor.

– Dan, néztél a szemeibe?

– Óh, igen Takoda. Ennek a nőnek nem lehet elfelejteni a tekintetét.

– Ritka az ilyen , aki ennyire erős, és ilyen csillogó szemei vannak. Mint az a kő, amit gyerekkorod óta magadnál hordasz.

Dan, ekkor alig láthatóan talizmánja felé nyúlt. Sarah szemei jelentek meg előtte, ahogyan őt nézi.

– Bolond, aki magára hagyj egy ilyen nőt itt tekeregni – mormolta halkan.

– Öreg vagyok, de a hallásom jó még – fig öreg barátja. - Akkor jobb lesz, ha az ösztöneidre hallgatsz, mert veszélybe keveri magát. Nekem most mennem kell Daniel. Köszönöm ismét a segítséged. Hamarosan visszafizetem neked.

– Nem kell Takoda. Most egyenlítettük a számlát – emlékeztette.

– Akkor találkozzunk jó egészségben legközelebb Dan – intett, majd hangtalanul elsuhant lágy mokaszinjában.

Daniel ekkor elindult, de gondolatai kicsit még fogva tartották a múlt emlékeivel. Bárcsak máshogy lett volna. Otthon és Lisbeth. Valaha, ez a két szó elválaszthatatlan volt. Forró és vad volt az ő szerelmük. A legelső. Majd munkát keresett, otthon maradt, a ház körül serénykedett. Egy ideig minden rendben is volt. Leveleztek is egymással. válaszlevél . Majd távollétében elindultak a szóbeszédek. Ismeretlen férfiak, ahogyan ő hívta akkor őket, keselyük tanyáztak otthonában. Majd megjelent Browners is. Legnagyobb ellensége. Édesapja gyilkosa. A férfi, akinek a halálát kívánta azóta, hogy édesapját eltemették.

Egyik éjjel Dan arra ért haza, hogy asszonya és az a semmirekellő féreg az ő ágyában hemperegnek. Mint akkor is, most is egy másodpercre felfordult a gyomra. Keserűséget érzett a szájában, majd azonnal az utcára köpött. Undor, árulás, harag, düh. Ez így egyszerre rohant át rajta.

Lehet csak a véletlen volt, vagy a sors akarta, de ahogy felnézett megpillantotta a hercegnőjét. Nem volt messze tőle. Ahogyan nézni kezdte, mint a vadász a vadat, végig mérve. Egyszeriben a múlt fájdalmai mintha eltűntek volna. Sarah gyönyörű nő volt. Vékony, kecses, de erős . Nem az a tipikus törékeny nő. Ruhája nem a legújabb divatról árulkodott, ahogyan bőr csizmája sem, amin meglátszott a megtett út porának nyoma. Hosszú haja, elvolt rejtve kalapja alá és egy kilógó hosszú hajszál árulkodott csak milyen lehet, ha kiengedi gyönyörű hajzuhatagát.

Talizmánja forrósodni kezdett. Akaratlanul is megfogta, ekkor már teste is forrósodni kezdett. Megfordult a gondolatai alatt, a vágy, hogy egyszer ez a nő az övé lehet, majd a megérzéseire hallgatva ennyit suttogott.

– Rendben. Követem őt, - mormolta, majd Sarah nyomába szegődött.

A reggel egyre forróbbá vált. Aki volt, nagyon megfontoltan mozgott. Daniel is így tett. Hercegnője egyszer sem nézett hátra követi – e valaki. Bárki mögé volna, és lelőhette volna, vagy késsel a hátának szegve bármire kényszeríthették volna. Ám Daniel éppen ezért is igyekezett szorosan a nyomába maradni.

Ahogy mentek, a nyakában lévő talizmán egyre jobban forrósodott, már majdnem kellemetlen volt viselése. Dan ekkor pár másodpercre megállt, megfogta, mormolt valamit indiánul mire az ásvány lassan, de biztosan lehűlt.

Majd Sarah nyomába igyekezett. A nő a Vizsgáló Hivatal előtt haladt el, ahol éppen azt beszélte két férfi, hogy ki ajánl majd vajon kétszázötven dollárt egy indián skalpért. Ekkor borzongás fogta el, majd düh kezdte hatalmába keríteni. Kegyetlen barbárok - mormolta orra alatt. Figyelmét Tombstone Mining and Milling Company keltette fel. Pontosabban az alatta található térképvázlat. Ekkor örömmel látta, hogy a földjük környéke már szépen benépesült. Majd tovább indult, de váratlan Otto Burgess jelent meg. Az a , akinél először próbálkozott édesapja a balesete előtt, hogy vigye el őket.

– Nicsak! Radley kisasszony! Hogyan van az édesapja? Hallottam, hogy eltört a lába.

– Sokkal jobban, már tud bicegni.

Sarah próbálta minél gyorsabban kikerülni mert már korábban is megérzései azt súgták nem bízhat meg a férfiban, de az kérdésével tovább marasztalta.

– Még mindig úgy gondolják tovább mennek? Miért nem maradnak itt inkább?

Ekkor Sarah egy másodpercre megfeszült, majd félelmét leküzdve megrázta magát.

– A pénzt én örököltem néhai férjemtől, azt a földet én vásároltam. Nem hagyom veszni. , amibe kerül, de eljutok oda a családommal.

– Oh, a szegény megboldogult Andress. - Sóhajtotta el magát Otto. - Nem volt senkije magán kívül?

Sarah ekkor a homloka elé tartotta bal kezét, majd ujjaival megmasszírozta halántékát.

– Rosszul van kisasszony? - Kérdezte aggódva Otto, mire a nő megrázta a fejét.

– Maga nem tudja meddig lehet illedelmesen kérdezősködni ugye? Nos jól van, gondolom kellenek a szaftos részletek rólam.

– De kisasszony én nem azért kérdeztem, hanem...

– Hanem akkor miért Otto? Én nem maradok itt a családommal! Gondolom legyen mit csacsogni rólam. Nos. Andressnek nem volt senkije. A nagyszülei nevelték, majd fiatalon beállt egy férfihoz marhákat hajtani. Ő fogadta magához és tőle örökölt mindent. De az örökséget egy távoli rokon elmarta. Így az a kevés pénz amit megörököltem, abból vettem a telket. Nincs más a férjemtől. És mielőtt azzal jönne, hogy biztos örültem volna egy gyereknek. Igen, jó lett volna. Andress nagyon becsületes, tisztaszívű, munkás férfi volt. De a gyermekáldás nem érkezett meg. Én pedig még gyászolom a férjem. Úgyhogy ha lehet, most engedjen. Még van elintézni valóm és aztán útnak indulunk.

– Szóval az a Howell, elfogadta az ajánlatát.

– Igen - hadarta, noha tudta, hogy hazudott, de reménykedett, hogy ezzel le is zárják a csevejt.

– Nos, nem is tartom fel.

– Mr. Burgess - biccentett Sarah felé, de már folytatta is az utat.

Nem akart teret engedni a feltörekvő múltnak, de az elfojtott fájdalom most még is előjött. Sarah félre húzódva az árnyékba egy limonádés stand előtt, vett magának egy frissítőt és közben nagy levegőt véve próbált úrrá lenni érzésein.

Andress-t akkor ismerte meg, mikor odahaza egy kisboltban dolgozott. A férfi az első találkozás után rendszeresen kezdett betérni a boltocskába, csak azért, hogy őt lássa. Szerelem volt első látásra mindkettőjüknek. Ám a szeretkezés, amiket oly nagyon várt annál inkább kapkodóbb. Andress mindig is sietett, sohasem hagyott teret annak, hogy egymást felfedezzék.

Sarah, megitta a megmaradt limonédéját, majd a távolba nézett. Ekkor kezeit a hasára tette. A közös gyermek gondolatára gondolt. Vajon jó anya lett volna? Képes lett volna akkor is intézkedni apja helyett? Andress két évig volt vele. Ha elsőre nem is jött volna össze a pici most is egy éves körüli lenne. Vajon akkor is ennyire bátor lenne és eltökélt? Az mindenképp, hisz nem maradhatnak a volt lakóhelyük közelében. Sőt, a környéken sem.

Visszaterelte gondolatait oda amiért jött. Vezetőt kell találnia. Kecsesen megigazította kalapját, majd folytatta az útját. Mindvégig nem is sejtve, hogy egész végig megfigyelték, és továbbra is a nyomában voltak.

Mikor végre odaért a Sivatagi Kígyóhoz egyszer csak egy ismerős alakot látott meg. A férfi azonnal bement a kocsmába, ez viszont összezavarta Sarah-t. Vajon követett? Howell inkább fizet Cheler-nek, hogy ne vigye el?

Sarah ekkor sietősre fogta, tudnia kell miért előzte meg a férfi. Beérve a kocsmába a szagtól ami megcsapta, izzadság, trágya, szesz, és még ki tudja, minden elegye fogadta. Néhány gyors lélegzetvétel segített, hogy kóválygó gyomrát lenyugtassa.

Ahogy ő megjelent, váratlan abba maradt a beszéd, ivás, kártyázás. Minden szempár őt figyelte. Egyszerre volt a jelenség zavaró és félelmetes.

Sarah ekkor arra gondolt, hogy bár csak nyelné el a sivatag Daniel Howell-t. Nem. Nem is a sivatag. A poklot jobb helynek gondolta. Erőt vett magán majd hangosan megszólalt.

– Cheler nevű férfit keresem. – Ám a jelenlévőkből senki sem foglalkozott vele. Mivel választ nem kapott, csak bámulta mindenki, egy lépést előre tett majd hozzátette:

– Meg tudná mondani valaki merre találom?

– Persze hercegnő, arra ott - szólalt meg váratlan Howell, mire Sarah dühösen a hang irányába nézett.

– Nézd aranyom - jelent meg váratlan egy nő. Egyik kezében egy hatalmas nagy fém tálca, tele üres sörös üveggel, a másikkal pedig épp akkor vágta rá vállára a konyharuháját - itt mindenki akar valamit. De ez az én kocsmám. Így nem akarok bajt, szóval bökd ki miért keresed Chelert.

– Nyugi Sue – hallatszott közelebbről a hang, ismét volt – Chelernek kínál munkát.

– Rögtön szólok neki.

Azzal a nő eltűnt, és utána hirtelen egy szarvasbőr ruhás férfi jelent meg.

– Szükséged van rám Amigo? – bosszantotta, hogy semmibe veszi a férfi, ám Daniel azonnal rá mutatott.

– Nekem aztán nem, de a hercegnőnek igen.

A csak ekkor nézett rá. Sarah ekkor már értette, miért nem akarta, hogy Daniel ne őt fogadja fel. A férfi tekintetében semmilyen melegség nem volt. Hasonló magas , mint Daniel, csak zömökebb, s erősebbnek is látszott. Bal arcán egy hosszú forradás húzódott. Vastag, fekete haja pedig sűrű fonatokban lógott. Cheler ráérősen nézte végig a nőt. Mikor végzett, szélesen vigyorgott majd annyit mondott.

– Megfelelsz az itteni munkákra, csak bírd szusszal a kuncsaftokat. Bár, lehet megtartalak magamnak - ekkor elröhögte magát, vele együtt pedig az egész hahotázás kezdett. Daniel kezei azonnal ökölbe szorultak.

Saraht pedig teljesen elfogta a félelem. Legszívesebben kirohant volna a kocsmából, vissza sem nézve egészen apjáig. Daniel hamar legyűrve indulatait, majd Sarah felé fordult.

– Emlékezz arra, amit mondtam, hercegnő - suttogta halkan Daniel. A nő csak ekkor tért magához, majd kevésbé határozott hanggal, de válaszolt Chelernek.

– Maga téved. Nem munkát vállalni akarok. Ajánlani. Szükségem lenne egy , aki elkísér egy darabig.

– Nézd drágaságom, – ekkor elővett egy gyufát, egy sodort cigarettát, a gyufát végig az állán, majd meggyújtva a kezében lévő dohányt, hanyagul maga mögé dobta a gyufát. - vagy elmondod merre felé akarsz menni ezen az istenverte helyen, mert a sivatag veszélyes és oda biztos nem megyek. Vagy, a drágalátos kutyáddal - bökött Howell felé - elkotródtok innen, amíg jó kedvembe vagyok.

– Nem egy ember halt már meg ilyen szavakért. Senkinek nem vagyok a kutyája! - fenyegette meg , mire Cheller a pisztolya körül kezdett matatni.

– Én pedig nem fogom itt, mindenki orra előtt közölni hova tartok. Nos, akkor be is fejeztem.

– Szakította félbe őket Sarah, majd elkapva Daniel kezét kifelé húzta.

– drágaságom, mutatok neked egy jobb és nyugodtabb helyet – felelte vigyorogva a nőnek Cheller.

– Kösz, de végeztem, majd keresek mást! – hadarta Sarah, de minden erejét a lábaira, összpontosította, ha lehetett volna, már futott volna, de Howell kezét fogva inkább trappolva távoztak.

– Dan! - kiáltott utánuk Cheler. A férfi, csak egy pillanatra nézett vissza rá, majd a hercegnőjét követte.

– Figyelmeztetlek, te indiánokkal játszó kutya fattya! Most sok a dolgom, de ezt itt nem zártuk le! Nem fogom elfelejteni!

Ám ekkor már Daniel jobbnak látta, ha felkapja Sarah–t a vállára, hogy gyorsabban el tudják hagyni a kocsmát. Így is sűrű füttyszó közepette hagyták maguk mögött a kocsmát. Ám most, hogy elhozta magával a nőt, vajon mit kezdjen vele?

------------------------------------

1 Az egyik legerősebb méreg.

Javítva: 2023.02.07. 

Ha még találtok benne hibát, kérlek jelezzétek és javítom!