A múzeummal kezdtem, de már, hogy lent várakoztattak, idegessé tett. Majd kiderült, hogy mindenkit átkutatnak, mert Bomba riadó van, vagy legalább is valami volt. Volt egy férfi, aki németül tudott csak, hozzám csapódott.
A német tudásom kissé megkopva, de végül is segítettem neki. de egy életre megtanultam, hogy nem biztos, hogy jó az, ha mindig arany szívű vagyok és segítek. Persze mivel idegenforgalmi ügyintézői végzettségem van, ez is dolgozott bennem.
Nagyon nehezen tudtam levakarni magamról, a végén meg már ez a nyomulásos dumája is, hogy találkozzunk megint. na meg az ahogyan végig simogatta a nyakam alatt a hátam, akkora piros zászló volt nekem. Na nem leszek én az egy éjszakás hagyjunk magunk mögött jó emléket magyar országról nője.
Aztán sikerült pont egy hazafelé tartó buszt elkapnom, alig vártam, hogy végre hazajöjjek. Bár mikor a Corvinon voltam kajálni (igen oda is követett) inkább a magyar férfitól kellett volna segítséget kérnem, aki kérdezte tőlem, hogy nálunk is ilyen tragédiálisak - e a mosdók. Azok és a Westendben ahol nem fizetős sokkal jobb, de a Corvinon, katasztrófa. Tényleg és még fizetni is kell.
A kiállításról: Nagyon sokan voltak, nagyon zsúfolt is volt, nem tudtam mindent végig nézni, és mivel nem engedtek fotózni de mást igent teljesen elvette a kedvem is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.