//Part 3//

Ponyva

Ahogy ott álltam egyszer csak hangos zaj térített vissza magamhoz. A zaj forrása nem volt más, mint egy hatalmas nagy, zöld Ponyva. Ám aki épp összecsomagolta nem volt más, mint Árész. Közel sem úgy nézett ki, mint amit meséltek róla otthon. Közelebb sétáltam, de a kinézete és a fizikuma az említett istenre vallott, csak kicsit, gyengébb verzióban. Megálltam tőle kellő távolságban, de hamar észrevett.

– Áh, szóval itt vagy. A főnök már keres téged.

– Mármint Hádész? – néztem rá pislogva, mire ő csak bólintott.

– Miért ki más? Tán Zeusz? – kacagta el ekkor magát. – Na várjunk, várjunk, Teljesen lefehéredtél mire emlékszel?

– Arra, igen, hogy anyám jön, hogy keres valaki. Majd mikor leértünk a bejárati ajtóhoz, és ahogy kinyitotta váratlan valaki elkapott, valamit tett a szám elé és se kép, se hang.

– De azt ugye tudod, hogy Demeter eladott?

– Persze. Már a nagy becsű sötétség hercege...

– Királya – vágott a szavamba Árész – Nyuszifül egyet jegyez meg! Ha alvilágban vagy, akkor ő a főnök. És akkor pedig király.

– De én nem maradok itt! – fortyogtam majd elindultam.

– Még is hova mennél kicsi lány? – kacagott ekkor nagyot a férfi. – Azt hiszed, hogy Cerberus elengedne? Nézz csak végi rajtam. Tudod ki vagyok, de annak látsz?

– Nem – fordultam meg ekkor döbbenten – egy szőkés, kisfiús beütésű férfi vagy, aki koránt sem van annyira jó passzban, hogy ezt a ponyvát itt fél kézzel elhúzogassa, meg még össze is hajtsa. A Háború és a vérontás istene...

– Jézusom! – csapott ekkor homlokára a férfi – Anyád tényleg nem avatott be? Nem itatott a Mézvirág tejével?

– Nem – ráztam meg a fejem, és értetlenül álltam előtte.

– Akkor csak gépezni engedett és a telefont nyomkodni, és kivárni, hogy nagykorú legyél? – Hüledezett.

– Valami olyasmi – feleltem ekkor kurtán.

– Na jó virágszálam, akkor egy szabály – jelentette ki ekkor határozottan – a Gránát almát kerüld el. Ha abból eszel, vagy iszol, örökre itt ragadsz vele – pillantott el a hátam mögé, majd a nagy tuják árnyékában megjelent két pont mely vöröslött.

– Azt hiszem ez vicces lesz így, akkor nem is fogod őt látni vagy lehet nem úgy amilyen igazán – kuncogta el ekkor magát. – Mekkora humorérzéke volt anyádnak. De tényleg.

Elsétált ekkor, majd ott hagyott egyedül.

– Anyád keres – szólalt meg ekkor Hádész.

– Minek, megvagyok még! – feleltem dühösen neki.

– Adódott némi probléma, ami jóval megváltoztatja azt, ami történt. Addig nem is érhetek hozzád, míg szabad akaratodból anyáddal való beszélgetés után nem döntöttél.

– Mi a .... – ez már valóban komolynak hatott, így elindultam. Végig olyan érzésem volt, mintha egy nem látható kéz terelne.

Újra a házba voltam, haladtam felfelé, mögöttem lépések.

– Balra – szólalt meg ekkor a hang, én pedig szót fogadva elfordulva egy díszesebb ajtót kinyitva egy hatalmas tárgyalóba értem. Anyám már idegesen várt az asztalokkal szemben lévő középső asztalon.

– Perszephoné?

– Anyám – mormogtam. Az arcom hasonlított, a hajszínem nem, mézbarna volt nem szőke, mint anyámnak. A szemem zöld és nem kék. Ám ahhoz képest, hogy eladott a szokásosnál idegesebb volt.

– A lányom evett már az almából? – kérdezte ekkor idegesen Hádészt.

– Még nem – felelt neki nyugodtan az árnyékból, hogy ne lássam.

– Küldetek Mézvirág tejet, csak úgy maradhat ott.

– Ahogy kívánod Demeter.

– Zeusz keresztbe tett. Apollón kínált többet, és Zeusz túllicitálta, hogy végül te nyerhess.

– Még mindig azt mondom, hogy tisztességes licitálás volt. Az, hogy Zeusz a kezemre játszott, azt egymás között. Ne velem.

– Nem hallottad? Hérának nem megy, aminek mennie kellene. Zeusz hamarosan megint elindul, keresni valakit, aki egész véletlen teherbe esik tőle. A lányom is biztosan a listáján van, csak, hogy neked keresztbe tegyen.

– Demeter – kezdett bele a férfi, majd kilépett a fényre. Úgy éreztem meg kell vakarnom a szemem. Ez a nagy Hádész? Ez a magas, vékonyka, sovány férfi? – a lányod, kislány kora óta ismerem. A jelenlegi kialakult helyzetre való tekintettel, enged meg, hogy előbb történjen meg az esküvő.

– Egy hónapban egyszer így akarom látni, ennyit kérek Hádész.

– Többször is láthatod – egyezett bele anyám, én meg persze csak hallgattam. Mi mást tehettem volna, úgy beszéltek rólam mintha ott sem lennék.

– Mikorra teszed az esküvőt? – Újabb kérdés anyám részéről, de mit érdekli őt ez?

– Két nap múlva, szombatra. Megfelel?

– A Kiroszi híd közelében tartsd, akkor a lányaimmal legalább láthatom őt.

– Demeter – éreztem ahogy próbálja anyámat megnyugtatni, de minek is? Nem tudtam eldönteni, hogy anyámban tényleg felébredtek az anyai erők vagy a temérdek pénzt sajnálta, amit kapott – ígérem vigyázni fogok rá.

– Ajánlom is, mert akkor más isteneket is bevonok és elveszem tőled a lányom.

– Hú de félek! Nekem is vannak jó haverjaim az alvilágban. Na szervusz Demeter – azzal kinyomta, majd végre találkozott a tekintetünk.

Hádész, nem volt más, mint egy tejfehérbőrű, sötét hajú, sötét szemű kisfiú alakú férfi.

– Megeszem a nem látható kalapom, ha te tényleg máshogyan nézel ki, mint amit látok – mormogtam.

– Én mást is, ha végre meglátod úgy magad, ahogyan én téged – kuncogta majd elindult – megmutatom a szobád, és Celiste majd a ruháid felviszi, hogy próbálhassatok.

– És ha én ezt nem akarok?

– Akkor tenyész kancája leszel Zeusznak – felelte lekezelő hangon – biztosan ez minden vágyad rá, hogy egy vén öreg fószer vegye el tőled az érintetlenséged.

– Mert ez minden vágy álmad ugye?

Ekkor hirtelen megfordult és elkapott a kezeimnél fogva, a szemében szinte tűz gyulladt. Egy másodpercre megérezhettem azt, aki ő valójában és korántsem volt olyan gyenge, mint amilyennek kinéz. Sőt. Félelmetesen erős, volt, és mintha egy különös erő járta volna át, melyet, noha nem éreztem még is valahogy körülötte volt.