Bosszút állni avagy tényleg kell?

A már meglévő 2022.06.26-os írásomat pár gondolattal kibővíteném.

Az írói világban ha olyan sztorit írsz, igen is kell, bosszút állni. A Hős vagy Hősnő ne hagyja szó nélkül ha bántották. Ez ellen nem is tiltakozom, én is így szoktam.

Ugyan akkor a való életben ezt már alaposan megkell fontolni.

 Most egy érdekes témával jövök ami spiritualpiscesbae  oldalán röppent fel egy tiktok profil álltal.

A kérdés az volt, hogy van-e mód rá, hogy az illető személy kinek fájdalmat okozott y vissza adja nem nagyon, csak kicsit.

Tudom, hogy igen ronda világot élünk. De én is csak azt tudom ide is írni amit ott is láttam.

Nincs szükség arra, hogy, vissza add annak aki fájdalmat okozott. Hisz, az élettől hidd el vissza kapja. Egyszerűen csak el kell engedni.

Ráadásul, ha bármilyen eszközzel még is úgy döntesz bosszút akarsz állni, akkor te is rosszúl jöhetsz ki belőle. Plusz gondold el, hogy lehet akkor abban a pillanatban marha jól fog essni az mekkora fájdalmat adtál annak aki téged sértet meg. De kérdem én, vajon tényleg ilyen vagy?

És ha nem nézheted, csak mástól vissza hallod. Az akkor kielégítené a sértetséged?

Az amit neked okozott, az élet, hisz szimpla ha csak a karmát nézzük, úgy is visszakapja. Sőt van, hogy sokkal durvábban mint gondolnád.

Itt vagyok én. Mikor 2020-ban megkeresett egy nő, információt szeretett volna az egykori exemről és elmondtam az én verzióm kiderült, hogy azóta sem változott, semmit sem. Sőt. A saját gyerekéről azt hazudta, hogy ő csak örökbe fogadta.

De aztán ketten összefogtunk és úgy gondoltuk akkor meglepjük a kedves illetőt. Én nem láttam a döbbentségét mikor szembesítettük, de én is mindent hallottam. Példáúl azt, hogy azt mondja neki csak örökbe fogadott gyereke van.

És tudjátok egyből megtudott találni. Az ahogyan a telefonba megpróbálta magát menteni, de hallottam a hangján már késő bánat. Lehet a szemébe örökre egy nagyon hülye és buta ember leszek. De én soha sem hazudtam a saját véremről, hogy örökbe fogadtam. Soha senkinek nem mondtam, hogy én nem akartam, mert mikor meg lett erősítve, hogy terhes vagyok egy másodpercre sem gondoltam arra, hogy elvetessem. Mikor kiderült, hogy beteg a pici és nagyon nagy gondjai vannak és lesznek is, soha egy másodpercre sem gondoltam azt, hogy megválljak tőle.

Igen arra viszont gondoltam, hogy másnál sokkal jobb lehetőségei lennének. Olyannnál aki tele van pénzzel, aki mindnehová, akár külföldre is elvinné. Sokszor azt éreztem nem tudok az én Manómnak megadni mindent amit megérdemelne. Még is, valahányszor elvoltam keseredve, kilátástalannak láttam a dolgot, elveszettnek éreztem magam,  tudtam, éreztem, hogy jobb lesz.

És tudjátok mi történt. Az lett. Ahhoz képest, hogy azt mondták sohasem fog járni, már fut, focizik amit nagyon szeret és futó biciklizik.

Azt mondták nem fog tudni beszéni, és egyre több mindent mond, egyre több önálló gondolatai vannak.

És már korábban is írtam, most is írom én megbocsájtok az exemnek. Igen sajnálom és bánom, hogy megismertem, hogy az értékes éveimet elrabolta. Azt, mennyiszer zsarnokoskodott, se veled, se nélküleg kapcsolatba hajszolt. Nem engedett el, egyszerűen azzal terorizált, hogy úgy sem kellek majd senkinek, meg öngyilkos lesz, meg a kis titkaimat amit soha nem akarok, elmondja anyámnak.

És a végén a terhesség, a gyerek húzott ki ebből az egészből és abból, hogy ő mekkorát bukott apa ként. Szülinapjára meg megkapta a szakítást.

De megbocsájtottam neki, csak hagyjon békén és adja vissza a farkasos dolgaim ennyit kérek tőle semmi mást és azt, hogy legyen boldog azzal akivel van.

Úgy is amit érdemel vissza fogja idővel kapni. Igaz nem mindent, de éppen elég lesz, hogy fájjon neki is haláláig.