Mindent a boszorkányperekről

2022 Halloween alkalmából összegyűjtött információk.
Mivel minden honnan javarészt ki van emelve, így az oldalak forrásait linkelve megtalálod. Amennyiben itt nem jelenik meg, úgy a Blog oldalamon megtalálhatod.
Semelyik írás nem az én tulajdonom, tájékoztató jelleggel, érdekesség gyanánt gyűjtöttem össze őket.

*

Az első információt innen 10 érdekesség a perekről

1. A boszorkányvád már az i. e. 1. évezredben megjelent Mezopotámiában, míg az első jelentősebb boszorkányüldözések a Római Birodalomban zajlottak a 3-4. században. Bár elszórtan már a középkorban is rendeztek boszorkánypereket, az egyházi elit ekkoriban még javarészt népi babonaságnak tekintette a boszorkányvádat.

2. A nagy európai boszorkányüldözések idején, a 14-18. században becslések szerint 100 ezer embert fogtak perbe, és a vádlottak közel felét ki is végezték. A vádlottak 80%-a nő volt.

3. Egy elmélet szerint a boszorkányperek számának látványos növekedéséhez a hőmérséklet 1520 és 1770 közötti drasztikus csökkenése is hozzájárult, mivel a gyér termésátlagokért a boszorkányokat tették felelőssé.

4. A vádak nem csak a szegényeket érinthették. Az 1589-91 között zajló trieri boszorkányperekben a helyi egyetem rektorát és a város polgármesterét is kivégezték.

5. Az üldözések az Újvilágban is megjelentek. Egy elmélet szerint a hírhedt salemi boszorkányper a puritánokon az állandósuló indián betörések miatt eluralkodó paranoia következménye volt.

6. A seprűn lovaglás motívuma a 15. században jelent meg a boszorkányperekben. A boszorkányok kezdetben fakanalat, valamint különböző állatokat is használtak járműként.

7. A boszorkányperekben a vallomást minden esetben vallatással – spanyolcsizma, hüvelykujjszorító stb. felhasználásával – csikarták ki a vádlottból. Védőügyvéd nem volt.

8. A boszorkányperek bevett bizonyítási eljárása volt a vízpróba: ha a vádlott összekötözött csuklóval és bokával fent maradt a vízen, boszorkánynak, ha elmerült, ártatlannal minősítették.

9. A boszorkányokat gyakran vádolták azzal, hogy boszorkányszombatok alkalmával gyerekeket gyilkolnak meg, maradványaikból pedig rontó készítményeket kotyvasztanak.

10. Bár Európában évszázadokkal ezelőtt megszűnt a boszorkányüldözés, Közép-és Dél-Afrika, valamint Ázsia és Dél-Amerika egyes részein manapság is zajlanak boszorkányperek.

info:

Az üldözés kezdetei

Sokan az 1428-ban, svájci Wallis kantonban megindult boszorkányüldözést jelölik kezdődátumként. Ehhez forrásként Hans Fründ, luzerni krónikás művét használták fel a történészek, aki szerint 1428-ban boszorkányüldözési hullám kezdődött meg a Rhône folyótól délre fekvő két völgyben. A boszorkánygyűlölet és pánik a 15. század során a Német–római Birodalom egész területén elterjedt, a legtöbb áldozatot (kb. húszezer) is itt szedte, ennek oka a régió vallási és etnikai összetettségéből ered.

A Francia Királyság területén korán, szintén 1428-ban indultak meg a boszorkányperek Dauphiné megyében. 1447-ig összesen 162 áldozatot követelt az üldözési hullám, csúcsát a 16. századra érte el, amikor Nicholas Rémy büntetőbíró tíz év alatt 900 boszorkányt égetett el.

Angliában a boszorkányüldözés nem volt elszigetelve Európa többi országától, azonban jelentős üldözési hullám nem történt egészen 1563-ig. Az eltérő jogi fejlődés miatt a szigetországban a kínzás gyakorlata sem vert gyökeret. Az utolsó boszorkányként elítélt személy Jane Wenham volt, akit 1712-ben végeztek ki, az utolsó perre pedig 1717-ben került sor Leicester városában.

Itáliában, hasonlóan Angliához, a 16. században jelentek meg a boszorkányperek az ország északkeleti határában, Friuliban. Itália az évtizedek során számos neves démonológiai szakértőnek adott otthont (pl. Giordano de Bergamo, Bartolomeo Spina, Silvestro Mazzolini, Girolamo Visconti). Ennek ellenére az olasz területeken alig történtek kivégzések, mivel ezeket, ellentétben a közhiedelemmel, a Római Inkvizíció enyhén kezelte.

A Lengyel Királyság területén zajlott le az európai eljárások csaknem fele, azonban a perek nagy része nem végződött halálos ítélettel. Ennek egyik oka lehet, hogy Lengyelországot erős katolicizmus jellemezte már a koraújkorban is, így itt a felekezeti feszültségek nem jártak erős boszorkányüldözési hullámmal.

Az első orosz boszorkányperek 1411-ben, Pskov városában jelentek meg. A kutatás problémája, hogy számos per rekonstruálhatatlan – itt utólagos, összefoglaló jegyzőkönyvek kerültek csak napvilágra. Orosz jellegzetesség, hogy itt arányaiban több férfiboszorkányt fogtak el, mint Európa más részén.

A skandináv boszorkányperek

A skandináv boszorkányhit, hasonlóan Európa többi részéhez, már a 14–15. században megjelent. 1377-ben egy Birgitta nevű nőt csodatételei miatt féltékenységből mágia gyakorlásával vádolták meg, és boszorkánynak (svédül trollkvinna) nevezték. 1425-ben, Koppenhágában kiadott oklevél pedig kijelenti, hogy bárkit, aki mágiával, vagy boszorkánysággal (dánul: troldkvine) foglalkozik, azt kiközösítik az egyházból.

Ennek ellenére boszorkányégetésekre viszonylag későn került sor. Valószínűleg a démonológiai tanok csak később juthattak el a köztudatba; boszorkányellenes törvényeket is csak a 17. századtól vezettek be. A korábban említett művek mellett helyi elméleti munkák is születtek: az egyik leghíresebb Olaus Magnus, uppsalai püspök 1555-ben kiadott, Historia de Gentibus Septentrionalibus című műve. Olaus ebben nem csak a boszorkányvarázslatok fajtájáról ír, hanem a legismertebb skandináv boszorkányüldözést, a Blåkulla-pereket is részletesen tárgyalja. Műve később Európa-szerte ismertté vált.

A Blåkulla-perek (magyarul: Kék-hegy) Dalarna megyében, a mai Svédország területén 1668-ban kezdődtek, és pontosan tíz évig tartottak. A svédek hiedelemvilága szerint itt gyűltek össze a boszorkányok, hogy megüljék a boszorkányszombatot, és szövetséget kössenek az ördöggel. A parasztok egy része közben attól is rettegett, hogy a boszorkányok elrabolják gyermekeiket, és magukkal viszik őket a Blåkullára. A boszorkánygyűlölet és pánik valódi felizzítója Lars Elvius, älvdaleni pap volt – hatására több ezer embert vontak be a peres eljárásokba, többek közt gyermekeket is. Több tanulmány is rávilágított, hogy a svéd törvények szigorúan tiltották a gyermekek tanúskodását 15 éves kor alatt, azonban az üldözés és a pánik olyan nagy erejű volt, hogy a helyi hatóságok és a kirendelt biztosok nem tudtak mit kezdeni velük. Volt olyan eset, amikor a gyerekek (talán a közösségben való népszerűség utáni sóvárgás miatt) saját édesanyjukat is megvádolták boszorkánysággal. A vádlottak 90%-a nő volt, akik a paraszti rétegből kerültek ki. A hisztéria 1675-re érte el Stockholmot, azonban a központi bíróság alapos vizsgálatainak köszönhetően hamar leállították a pánikhangulatot és a lincseléseket. Az őrület végére közel 250–300 embert végeztek ki – előbb levágták a boszorkányok fejét, majd utána elégették a testüket is.

Az üldözések lehetséges okai

Számos kutató kísérelte meg a boszorkányüldözés mögötti társadalmi problémák felkutatását. Sokan a reformációval megjelenő vallási feszültségekhez, mások az ehhez közvetlenül kapcsolódó vallásháborúkhoz kötötték. Ehhez példaként olyan területeket említenek (Anglia, Franciaország, Vesztfália stb.), ahol a reformáció gyors és intenzív terjedése idején megnövekedett a boszorkányperek száma. Egyes kutatók ennél mélyebb összefüggéseket kerestek: Wolfgang Behringer szerint egyértelmű a kapcsolat a boszorkányüldözések hullámai (melyeknek csúcsa 1560 és 1630 közé tehető) és az 1560-tól jelentkező kis jégkorszak között. Mások az 1585–1588 és az 1592–1593 között terjedő pestishullámban és annak következményeiben látják a boszorkányüldözések gyors elterjedését. Valószínűleg mindegyik kutatónak (részben) igaza lehet, azonban csupán egy, mindent lefedő választ adni szinte lehetetlen.

Az üldözés mértékéhez hozzájárultak a korábban kiadott rendelkezések is.

A mai Dánia területén 1576-ban születtek meg olyan törvények, amelyek lehetőséget adtak a boszorkányok máglyára vetésére. A mai Norvégia területén 1617-ben kiadott törvénycikk azonban csak a boszorkányok elűzését rendelte el – ennek gyakorlati érvényességét azonban nehéz megállapítani. A Svéd Királyságban 1665-ben lépett érvénybe olyan törvény, amely elítélte a mágia valamennyi formájának használatát.

Az evangélikus egyház felelősségét sem szabad lebecsülnünk. Ide sorolható Peder Palladius, Zealand tartományának első evangélikus püspöke is, aki 1537-ben végigjárta egyházkerület, és a hívők beszámolója alapján összegezte a boszorkányok rémtetteit, ezzel tovább gerjesztve a kialakult pánikot. Egyes kutatók szerint a boszorkányellenes egyházi fellépések célja valójában egy általános kísérlet volt arra, hogy az egyházi hitéletet jobban az ellenőrzésük alá tudják vonni.

Fontos szerepet töltöttek be a vádlók egyéni érdekei is. A boszorkányüldözés riadalmai között sokszor vádoltak meg olyan asszonyokat, özvegyeket, akik személyes ellentétben álltak a falu többi tagjával. Már a gyanú is könnyen emberi életeket tehetett tönkre. Jó példa erre Bodild Harchisdatter esete: a dán asszonyt 1610-ben egy fiatal fiú vádolta meg azzal, hogy miatta bénult meg. Perbe fogták, a bíróság elutasította a vádakat. Bodildot elengedték, azonban a közösség számára innentől kezdve gyanússá vált. 1614-ben ismét megvádolták boszorkánysággal és megkínozták.

Boszorkányperekkel Észak-Európában egészen a 18. század végéig találkozhatunk, számuk azonban fokozatosan csökkent. A számadatok hasonlóak a kontinens többi régiójához: a meglévő forrásaink 780 norvég, 720 svéd, körülbelül 2000 dán, 80 finn és 120 izlandi pert ismernek. III. Gusztáv, svéd király végül 1779-ben eltörölte a boszorkányokra vonatkozó halálos büntetést, és ugyanabban az évben kimondták, hogy az ördöggel kötött egyezmény nem számít ártó mágiának. Az üldözés mértéke csökkent: a felvilágosodás egy új, boszorkányoktól mentes korszakot hozott nem csak a skandinávok, hanem egész Európa számára.

Kőrösi Réka

Ha nem tudtad:

1484. december 5-én VIII. Ince pápa kiadott egy bullát, vagyis rendeletet, melyben elítélte a boszorkányságot. Ezenkívül felhatalmazott két inkvizítort, Jakob Sprengert és Heinrich Kramert (latin nevén Henricus Institoris), hogy szálljanak harcba a boszorkányság ellen. Ők megírták a Malleus Maleficarum, magyarul Boszorkánypöröly című könyvet. Ezt katolikusok és protestánsok egyaránt tekintélyként fogadták el a témában. Szájhagyományon alapuló, kitalált boszorkánytörténeteket tartalmazott, teológiai és jogi érveket a boszorkányság ellen, valamint a boszorkányok azonosítására és megsemmisítésére szolgáló módszereket. Egy helyen a világirodalom legelvetemültebb és legveszedelmesebb könyvének nevezték.

„A Boszorkánypöröly című könyvet a világirodalom legelvetemültebb és legveszedelmesebb könyvének nevezték. „

Ha valakit boszorkánysággal vádoltak, nem kellett bizonyítani a bűnösségét. Egy könyv azt írja, hogy a tárgyalásnak „csupán az volt a célja, hogy beismerő vallomásra bírják a vádlottat rábeszélés, nyomásgyakorlás vagy erőszak útján" (Hexen und Hexenprozesse). Rendszeresen alkalmaztak kínzást.

A Boszorkánypöröly című könyv és VIII. Ince pápa bullájának hatására óriási boszorkányüldözés támadt Európában. Sőt, egy új technikai vívmány, a könyvnyomtatás hozzájárult, hogy ez a szörnyűség Amerikába is eljusson.

Bővebben:

Salem mellett még nem szabad elmenni a Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában, a Skót boszorkányok üldözése mellett sem.

Az 1590-es években VI. Jakab skót uralkodó beteges félelme a boszorkányoktól országos pánikot okozott, amely ezrek megkínzásához és halálához vezetett. Meg volt arról győződve, hogy őt és Dániából származó menyasszonyát, Annát boszorkányok akarták elveszejteni mégpedig úgy, hogy vihart idéztek elő az Északi-tengeren. Az üldözési mánia nem ismert határokat.

A bűnt csírájában eltörölni

A 16. század végén szerte Skóciában az emberek úgy hitték, hogy az ördög köztük jár és nap mint nap azon dolgozik, hogy belső ágensei útján szétrombolja társadalmukat és elveszejtse őket. Az ördög cimborái a kor emberei szemében a boszorkányok voltak. A hatóságok úgy vélték, hogy a fennálló rendet és a királyságot csak az ő elpusztításuk révén védhetik meg.

Skócia nem az egyedüli királyság volt, amely 16. század végén és a 17. század elején potenciális veszélyforrásként tekintett a boszorkányokra. A boszorkányüldözések már a 15. század elején elkezdődtek, ekkor széles körben elterjedt a meggyőződés, hogy a boszorkányok az ördögöt éltetik. Pánik söpört végig Burgundia, Német- és Olaszhon, Svájc és Skandinávia lakói között. A reformáció által kettéosztott Európa katolikus és protestáns oldala bőszen üldözte az ördög helytartóit. A vallási reformok konfliktusokkal teli időszakában az uralkodók kiemelten fontosnak találták, hogy jámborságukat bizonyítsák, ezért mindenfajta, az ördöggel kapcsolatos szentségtelen magatartást a lázadás és a káosz melegágyának tekintettek.

A boszorkányüldözés a reformáció egyfajta kiterjesztése volt, hiszen az új egyházak papjai és a protestáns hitre tért uralkodók parancsait végrehajtó hatóságok minden eszközzel arra törekedtek, hogy megteremtsék a „szent államot", ahol mindenki helyesen és nagy odaadással imádkozik a Mindenhatóhoz, és ahol az istentelenség és a bűn csírájában eltöröltetik.

A számok tükrében a boszorkányüldözés rendkívül súlyos méreteket öltött a Skót Királyság területén. 1550 és 1662 között öt boszorkányfrász söpört végig a királyságban: 1590 és 1591-ben, 1597-ben, 1628-1631 között, 1649-ben 1650-ben, illetve 1661-62-ben. Ezen hisztériák eredményeképpen a nagyjából egymillió lelket számláló Skóciában körülbelül 2500 boszorkányt vagy varázslót, többségében nőt ítéltek el. Az egy főre jutó kivégzettek számarányát tekintve Skóciában az európai átlagnál nagyjából ötször több boszorkánynak vélt egyén életét oltották ki. Az északi királyságban kitört feltűnően heves pánikrohamokért elsősorban az uralkodó, VI. Jakab volt okolható, aki I. Erzsébet angol királynő 1603-ban bekövetkezett halála után, I. Jakab néven elfoglalhatta Anglia trónját is

Tovább itt olvashatod:

És a wattpadon nem működik a linkelés, de nem az én írásom másolt tartalom!

Mivel én tavaly nagyon elkezdtem húzni Olaszország felé, így innen is hozznék egy kis érdekességet.