//Part 5//

Séta

A sokadik ruha varriáció után, végre találtam egyet ami megfelelt. Egyszerű, visszafogott, fehér, arany színnel díszített rózsák. A cipőből viszont egy volt jó, ami arany színű volt. Apró pici pillangó alakú ékkövek díszítették. A fátylam nem volt hosszú, nem akartam földig érőt, a derekam közepéig ért. Ugyanakkor minden vágyam egy korona volt. Mégiscsak anyuci pici hercegnője voltam. Legalább is, ezt próbálták elhitetni velem kicsiként. Most pedig, egy uralkodó felesége leszek. Celiste félre pakolt mindent. Ekkor megfeszültem. Itt mintha egy plusz képességem is kezdett volna kialakulni. Megéreztem, hogy valaki figyel.

– Hermész – a nő mosolygott, piros ruhát viselt, magassarkúban volt. Tökéletes volt, minden téren. 

 – Meghoztam anyád által küldött csomagot, és vár rád egy pendrive a nővéredtől. – Gondolom könnyes búcsú és viszlát. Elindult, ám nem szólt semmit, így követtem. A szobámba érve valóban egy vajszínű hűtőtasak várt. Kikészítve egy laptop, bedugva az adathordozó, megnyitva egy mappa amiben egy video volt, indításra várva. 

– Elindíthatom? Hermész az istenek hírnökére nem haragudhattam, csak a munkàját végezte. Ez az egész anyám műve. 

– Persze. 

– Akkor kimegyek, ha kész vagy, gyere ki, én megvárlak. Megiszok addig egy kávét. – Köszi – bicentettem, elindította a felvételt, majd magamra hagyott. – Perszephoné, szeretnélek tájékoztatni az alábbiakról mely a kialakult helyzet miatt lépett érvénybe. Annyira hivatalosnak hatott Démia, mintha magát, anyánkat próbálta volna vissza adni.

 – Az első. Onnantól, hogy megiszod a tejet, az emlékeid amiket nem akartunk, hogy vissza térjenek, újra elő fognak bukkanni. Tájékoztatnom kell téged, hogy pár másodpercre szerepeltél a listán, és ezt csak Hádésznak köszönheted. Ekkor ledöbbentem, meg kellett állítanom a felvételt, hogy felfogjam. Szerepeltem a listán. Mármint ... Halott voltam? 

 Nem bírtam végig nézni, kirohantam a szobából. Hermész nem ért még vissza. Noha lassan sötétedett, ki akartam szellőztetni a fejem. A rózsakertbe értem, de nem bírtam leülni. Tovább sétáltam, majd egy forduló után ami balra vitt váratlan sötét kék rózsák tárultak elém. Ahogy sötétedett, úgy kezdtek el világítani. Ámulattal néztem őket, az meg, hogy nem csak világítottak, fényleni is kezdtek még jobban elvarázsolt. 

– Csodásak, nem de? – megfordultam, megijedtem, hogy a semmiből jelent meg, ám így most, végre feltehettem a kérdésem. 

 – Őszintén. Meghaltam? 

– Megállt a szíved mikor megmentettél igen – felelte ekkor nyugodt hangon Hádész. A nap mellé ez már sok volt. Éreztem ahogy a rózsák egybefolynak, majd kiszalad lábam alól a talaj, majd egyszer csak elsötétült minden.