Íj
Tehetetlenségemben és persze elkeseredésemben otthagytam Hádészt. Csak egy idő után vettem észre, hogy mérgemben trappolok a lépcsőn lefelé, majd egy ajtónak hála kiértem a hátsó udvarba. Az első ami rögtön fogadott, a temérdek rózsa. Mindenféle színben, a második egy céltábla aminelőtt egy nő állt. Nem is akárki, és ha nem ismerném a hírnevét olyan jól, akkor nem csak ledöbbentem volna, le is cövekelnék.
– Artemisz? Tényleg te vagy?
– Mármint ha most azzal jössz, hogy az aki a Hold, a Vadászat és az Íjászat szűz istennője, akkor itt hagylak, és felöntök a garatra Dionüszosszal.
– Nem. Engem az érdekel mit keresel itt?
– Hmm, jó kérdés. Mit is keresek? – tette rá ekkor kezét az állára. Közben másik kezével letette az íjat, amivel még előbb lőni akart, a közelébe lévő diófából faragott asztalra.
– Meglátogatom a fogadott bátyám.
– Mármint Hádészt? – Arra gondoltam, hogy én iszom le mindjárt magam. Mármint, de most komolyan. Artemisz mint Hádész fogadott kishúga. Keserűségemben még el is kacagtam magam.
– Nem minden az aminek látszik, hercegnő – jelent meg egy ravaszkás vigyor az arcán, majd otthagyott. Nem szokásom sokkot kapni, de úgy éreztem magam mint egy öreg számítógép, aki kékhalált kapott és vár a rendszergazdára, hogy össze kanalazza.
Kép: pixabay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.